Gyerekként játékból céget is alapítottunk

Amíg az ember gyerek, sokféle játékot kipróbál, nem voltunk ezzel másként én és a tesóim sem. Jómagam különösen szerettem a vasútmodelleket. Megszámlálni sem tudom, hány születésnapom, hány karácsonyunk telt úgy, hogy az ünnepet megelőző napokban már alig bírtam kivárni az ajándékozás közeledtét. A legtöbbször ugyanis sejtettem, hogy mit fogok kapni: ez nem is meglepő, hiszen éppen eleget rágtam a szüleim fülét egy-egy új vasútmodellért, vagy éppen sínpályáért. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a vasútmodellek iránti rajongásom csak a gyermekkoromra korlátozódott. Ma már persze nem veszem elő ezeket a játékokat, pláne, hogy időm sem lenne erre a sok teendő mellett. A hobbi iránti szeretetemet legfeljebb a gyerekeimmel való játszás közben élem meg, szerencsére hozzám hasonlóan ők is szeretnek vasútmodellekkel játszani. De azért jó lenne egy szoba, ahová alkalomadtán bezárkózom, és gyermekkoromat felidézve megépítem a kedvenc pályáimat.

Talán furcsának tűnhet, de a tesóimmal gyerekként azt is játszottuk, hogy céget alapítunk: elképzeltük magunkat egy-egy sikeres vállalkozás főnökének, természetesen jólétet és gazdagságot is megéltünk a fantáziánkban. Akkor még nem tudtam azt, amivel felnőttként már tisztában vagyok: a cégalapítás azért nem annyira egyszerű folyamat. Igaz, a Gross Székhelyben Otthon vállalkozása lehetővé teszi, hogy a cégalapítás magyarországon ne legyen olyan nehéz.

A Gross weboldaláról számos fontos információt olvashatunk a cégalapításról. A cégalapítás során számos hibát lehet elkövetni, amelyek későbbi problémákhoz vezethetnek. Az egyik leggyakoribb hiba a helytelen cégnév választása, mivel a jogszabályok három karakter eltérést követelnek meg a már létező nevektől. Gyakran előfordul, hogy az alapítók nem ellenőrzik előzetesen az okmányok érvényességét, ami az aláírás meghiúsulásához vezethet. Szintén gondot okozhat, ha az alapító vagy az ügyvezető eltiltás alatt áll, amely lehet cégjogi vagy adóregisztrációs akadály, illetve büntetőeljárás miatti tilalom. Sokan nem kalkulálnak az ügyvezető után fizetendő közterhekkel, pedig már a cég működésének kezdetétől költségekkel kell számolni. Gyakori hiba a nulla forintos kezdőtőke bejegyzése, mivel ez problémát okozhat a könyvelésben, bankhiteleknél vagy pályázatoknál. A könyvelőt már a cég alapítása előtt érdemes megbízni, mivel a NAV felé már ekkor is vannak adminisztratív kötelezettségek. További gyakori hiba a legolcsóbb könyvelő választása, amely hosszú távon komoly pénzügyi kockázatokat jelenthet. Az ügyvédnél tett adózási nyilatkozat pontatlan kitöltése is problémát okozhat, különösen az áfára és adózási formára vonatkozó döntések miatt. A cégbejegyzés után elengedhetetlen az adminisztratív feladatok teljesítése és a székhely cégtáblával való megjelölése, mert ennek elmulasztása akár adószámtörléshez is vezethet.

A Gross weboldalán számos, értékes tudnivalókat összegző cikket is találunk a magyarországi cégalapításról. Mint megtudjuk, a székhely egy cég bejegyzett irodája, amelynek biztosítania kell a hivatalos iratok elérhetőségét és a jognyilatkozatok fogadását. A cégjegyzékben kötelező rögzíteni a pontos címét, amely Magyarország területén kell, hogy legyen. A székhely nem feltétlenül azonos a központi ügyintézés helyével, de ha különböznek, mindkettőt be kell jegyezni. A székhely áthelyezése csak Magyarországon belül lehetséges, és a létesítő okirat módosításával jár. A telephely és a fióktelep eltér a székhelytől: előbbi ugyanazon településen, míg utóbbi más helyen vagy akár nem Magyarországon is létrejöhet. Mindkettőt be kell jegyezni, és használatukat igazolni kell. A székhelyszolgáltatás szigorú feltételekhez kötött, a törvényességi felügyelet pedig ellenőrzi a székhelyek, telephelyek és fióktelepek jogszerűségét.

cégalapítás magyarországon

A Gross Székhelyben Otthonnak köszönhetően a valódi cégalapítás magyarországon csak kicsivel nehezebb, mint ahogy azt gyerekként elképzeltük!